A Mandulavirág Óvoda nevelés nélküli munkanapján Szegedre látogattunk. Útközben megálltunk Ópusztaszeren, ahol megtekintettük a Feszti Körképet. Az utazás jó hangulatban telt, sokat beszélgettünk, nevettünk, mely által közelebb kerültünk egymáshoz.
Szegedre érkezve Kiss-Rigó László püspök úr és Kozma Gábor a Gál Ferenc Egyetem rektora fogadott bennünket. A Püspöki Hivatal szép épületében felfrissülhettünk, majd Püspök úr beszélt az alapítvány munkájáról, múltjáról és jövőbeni terveiről. Ezt követően a Katedrális Étteremben ebédeltünk. Idegenvezetői kísérettel megtekintettük a Dómot, néhányan közülünk felmentek a toronyba, ahol csodálatos kilátásban volt részük. A többiek a dóm látogatóközpontjában sétáltak.
Délután ellátogattunk a Szent Gellért Fórumba. Püspök úr részletesen bemutatta a létesítményt: stadiont, edzőpályákat, fedett csarnokot, teniszpályákat…
A gazdag, szívélyes vendéglátás és a sok élmény mindannyiunknak kellemes, különleges napot biztosított. Késő este, már egy kissé elfáradva, de annál több élménnyel gazdagodva érkeztünk haza Esztergomba.